2015. május 22., péntek

Mert én (is) szerencsés vagyok

Sokunkat, akik hasonló cipőben járnak mint én, azaz szószerint sportcipőben, mert sportolnak szabadidejükben, mert talán még ez is szakmájuk, munkájuk, sokszor ér bántalmazó megjegyzés.

- mert neki könnyű, egésznap nincs más dolga
- mert ő rendeli a kaját
- mert nem foglalkozik a gyerekeivel
- mert egésznap a fitneszteremben lehet
...

Valljuk be, ez nagyrészt irigységből eredő megjegyzés.


Akkor én most bevallom nektek, hogy nekem valóban szerencsém van!



Szerencsésnek mondom magam, mert van egy megértő, türelmes családom. A család nekem nagyon fontos. Volt idő, amikor itt a kis falunkban - a fővárostól csupán 20 km-re, de egy eldugott helyen - csoportos órákat tartottam az itteni lányoknak, anyukáknak. De mivel úgy éreztem, hogy a gyerekeknek nem maradt anyukájuk, elhagytam a tornázó csapatomat és a családomat helyeztem előtérbe. Ennek ellenére a férjem megérti, ha vannak napok, amikor este még elmegyek futni, vagy reggel nem talál otthon, tudja, hogy hova mentem. Mivel tisztában van azzal, hogy milyen munka van ebben és mi a következménye annak, hogy én kifutom magam, így támogat az edzéseimben. Megoldom, van, amikor megkérdezem: - Mi lenne, ha mos lelépnék edzeni?! Azt válaszolja: - Most???!!! Akkor tudom, hogy nem szeretné, de amikor azt mondja, hogy "Menj, Életke!", akkor tudom, hogy nem fogok itthon hiányozni. De, ha ők nem akarják, akkor maradok és együtt csináljuk a semmit, mert azt mondják, hogy néha azt is kell. Bár nekem ez nagyon nehéz, én akkor is tennék-vennék. Nem ülök nyugton sose. 





Szerencsésnek mondom magam, mert egy fitnesz teremben élem az életem, mert reggel 8-tól délig ott vagyok, és még magamra is jut időm, így mielőtt a gyerekekért megyek, én már kész vagyok az edzéssel, nem a családi délutánból lopom el az időt. Itt megjegyezném, hogy a gyerekek hetente kétszer mennek judo edzésre, ebben az időben is meg tudnám oldani az edzést, mert a kis faluban van edzőterem, vannak súlyzók, egy-két gép (nem csúcs technológia, de több a semminél), vagy street workout a játszótéren, tehát, míg a gyerekek játszanak, nem kéne a padon ücsörögni, van body rope kötelem, amit a teraszon fel tudnék akasztani, míg a gyerekek itthon eljátszanak, de szívesen csatlakoznak is, vagy itt a focipálya, ahol kocoghatnék, míg a gyerekek rohangálnak, fociznak. Azonban én már napközben letudtam az edzést, így szerencsés helyzetemen kihasználva, leülök a gép elé és dolgozom, írom a blogomat. Még jó, hogy nem tudom mi az aktuális sorozat a TV-ben, a végén függő lennék.




Szerencsésnek mondom magam, mert szeretek főzni, feltalálom magam a konyhában, maradékokból is csúcs finom ételeket készítek. Többen jelezték, hogy következő projektem lehetne az, hogy kifőzdét csinálok és kiszállítom a finom ételeket. A férjemtől megkérdezik a munkahelyén, hogy honnan rendeli az ebédet, mert olyan jól néz ki, amit eszik. Mindennap három felé készítem a vacsorát. A gyerekek sokszor főtt ételt kérnek vacsorára, szerencsére néha-néha beérik egy-egy kaláccsal, vagy rendelt pizzával. Kedvenc kifőzdéjükből is szoktam nekik hozni vacsorát, mert imádják. A férjem is diétásan étkezik, de nem úgy, mint én, így a kettőnk ebédje is különböző. Nálunk reggel is és este is négyen ülünk az asztalnál és négyféle ételt eszünk. Ezekután, azt mondom, hogy bárcsak rendelhetném az ételt magunknak is!




Szerencsésnek mondom magam, mert a gyerekeim már abban a korban vannak, hogy van időm mellettük a házimunkát elvégezni. Azt nem mondanám, hogy besegítenek, de hamarosan eljön annak is az ideje. Szombaton reggel korán kelek, elmegyek a boltba friss pékáruért, reggelit készítek, közben már az ebéd készül a sütőben és neki esek a takarításnak, nagyjából két óra alatt végzek a felével, de ekkor indul a közös családi program és félbehagyom... Vasárnap folytatom, akkor még apró simítások és indul a vasárnapi program. Megyünk mindig valahova, ritka ha éppen itthon ülünk. Ezt kérik és ezt szeretik a gyerekek. Mi pedig megyünk, mert most mehetünk, pár év múlva lelépnek nélkülünk és nem akarnak velünk együtt a Duna-parton kavicsot dobálni, rollerezni, vagy tekerős fagyit enni. Matyi idén is kitűnően zárja a tanévet, soha nincs vele semmi gond, Domán pedig nagy csoportos, most fogja kezdeni az iskolát, olvas, számol, szorzásokat végez és nyomtatott nagybetűkkel mondatokat ír nekem és apának. Este már semmire nincs időm, mert velük együtt bújok ágyba pizsiben, együtt alszunk el. Mi lenne, ha még foglalkoznék is velük?! 



És most valljuk be, mindannyian szerencsések vagyunk, csak látni kell az élet pozitív oldalát is. 


Nem lehetünk negatívak, pesszimisták. Élj a mának, élj a holnapért, és ne foglalkozz azzal, ami már elmúlt, az megtörtént, de nem lehet rajta változtatni.  

Minden rajtad múlik, kezdj hozzá és valósítsd meg az álmaidat!











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

6 figyelmeztető jel, hogy nem jól táplálkozol

6 dolog, ami arról árulkodik, hogy valami nem jó az étrendedben: 1. Soha nem érzed úgy, hogy megtelt a gyomrod Ismered azt az érzést, hogy a...